I. ÁJK Nyári Szabadegyetem

Balatongyorok
Balatongyörök 8313
augusztus 23.
szerda 12:00
ELTE - ÁJK
Budapest
Free
Miért gyere el?

Mi az ÁJK Szabadegyetem és mi a célja?

Az ÁJK Szabade...

Mi az ÁJK Szabadegyetem és mi a célja?

Az ÁJK Szabadegyetem a Hallgatói Önkormányzat által szervezett, és a kar által is támogatott integrációs, motivációs tábor. Célja, hogy a gólyatábor megszűnése óta keletkezett űrben létrehozzunk egy táborélményt a kar hallgatói számára, amely nemcsak a szórakozásról szól, hanem önmagunk és közösségünk fejlesztéséről is.

A Szabadegyetem két fő pillére az integráció, tehát a közösség építése és a motiváció, azaz a szakmai, szociális és kulturális célú önképzés. A táborból száműzve vannak a szakjogi kérdések, a fő hangsúlyt a társadalomtudományi témájú előadásokra, workshopokra helyezzük. Ennek tükrében az esemény három szakmai nap, három vezérszó köré építi tematikáját: társadalom, politika, kultúra. Gyere el, és légy része ennek a rendhagyó és remélhetőleg hagyományteremtő élménynek!

Hogy épül fel a Szabadegyetem programja?

0. Nap : reggeli / kora délelőtti érkezés, ezt követően egész napos csapatépítő programok és energizerek gondoskodnak a hangulatról, este pedig hivatalosan is megnyitjuk a rendezvényt, és egy tematikus, zenés- táncos rendezvénnyel köszöntjük a Balatont.

1. Nap : reggeli után elsőként a “társadalom” tematikájához kötődő nagyelőadásokkal és kerekasztal beszélgetéssel várunk titeket; ezek során széles palettáról válogathattok, hallgathattok előadást az aktuálisan nagy visszhangot kiváltó vallásközi párbeszéd kapcsán, ugyanakkor megfordul előadóink között szexuálpszichológus is, hogy csak kettő említsünk. A délután folyamán interaktív workshopokkal készülünk nektek, ahol a személyiségfejlesztéstől a kisebbség jogokon át mindenki megtalálhatja a hozzá közel álló témát. Az estét egy pub quizzel, és egy pub quiz afterral fejezzük be.

2. Nap : a nap témája “politika”, a reggeli után külpolitikai beszélgetésekkel kezdjük a napot, ahol Putyin Oroszországától kezdve Kínán át Amerikáig kivesézzük a világ jelentősebb politikai eseményeit, az ebédet követően, a délután folyamán politikai szimulációkkal és különböző sportprogramokkal várunk mindenkit. Az estét a megszokott zenés- táncos rendezvény zárja.

3. Nap : témánk a “kultúra”. A nap során különböző kortárs költőket, írókat, zenészeket, televíziós személyiségeket látunk vendégül . Erre az estére programként egy közös filmnézést tervezünk, amelyre a film rendezőjét is meghívjuk. Ezt követően kerülne sor egy utolsó, táborzáró ünneplésre.

(A részletes programost folyamatosan frissítjük, a változtatás jogát fenntartjuk! :) )

Hol kerül megrendezésre a Szabadegyetem?

A Szabadegyetem helyszíne a Balaton észak-nyugati csücskén fekvő Balatongyöröki ifitábor. A szállás rendelkezik saját stranddal, sportlétesítményekkel, kültéri színpaddal, külön nagyteremmel és kistermekkel. A szobák 4-5-6 személyesek és rendelkeznek saját fürdőszobával.

Mikor kerül megrendezésre?

A tábor augusztus 23-27-ig, szerdától vasárnapig tart. Az esemény nyár végi időpontját a nyaralások, fesztiválok indokolják, valamint az a tény, hogy ekkorra már biztosan mindenki hiányolja a nyár folyamán nélkülözött egyetemi társaságát. Az időpont miatt a tábor egyúttal motiváció is az új tanévre, és egy nagy, közös búcsú a nyártól.

Ki jelentkezhet a táborba?

Bárki, aki karunk hallgatója! Azonban a Szabadegyetem, ahogy az fent említésre került, nem gólyatábor, tehát a 2017. nyarán felvételt nyert, “leendő” hallgatóink még nem vehetnek részt az eseményen.

Mennyibe kerül a tábor, mit foglal magába az ár?

A tábor díja 15. 000 Ft. Ez magába foglalja a napi három étkezést, a szállást három éjszakára, számtalan programon való részvételt, és amennyiben a közös utazást választod, a le- és a visszautat.

Meddig és hogyan kell befizetnem a díjat?

A jelentkezés lezárásának az időpontja a későbbiekben kerül kihirdetésre, azonban a férőhelyek száma limitált, így biztos helyet csak az előleg, illetve a teljes összeg minél hamarabbi befizetésével tudsz magadnak biztosítani!

Ha eseményünk felkeltette az érdeklődésed, jelentkezz táborunkba, és légy része ennek a rendhagyó és remélhetőleg hagyományteremtő élmények!

Ha további kérdésed van, keresd a szervezőket a szabadegyetem@alapitvany.elte.hu címen! A részvételi díj befizetésére az online jelentkezést követően van lehetőség átutalással vagy készpénzben az ÁJK HÖK irodáján, nyitvatartási időben, a március hatodikai héttől kezdődően.

Jelentkezés :
http://alapitvany.elte.hu/ajk-szabadegyetem#jelentkezes

Honlap :
http://alapitvany.elte.hu/ajk-szabadegyetem
További info az esemény weboldalán.

Helyszín

Balatongyorok
Balatongyörök 8313

Hozzászólások